Edward McKay "Eddie" Cheever, Jr.
1958.01.10.

Születési hely: Phoenix, Arizona, USA

A gyermekkorát Olaszországban töltötte és itt csapta meg az autóversenyzés szele. Édesapjával kilátogattak egy Monzai sportkocsi versenyre.
Ezután kezdett el gokartozni. Ígéretes tehetség volt, 15 évesen megnyerte az olasz és a European Kart bajnokságot. Ezután az európai Formula bajnokságokban vezetett.
Szépen haladt előre a ranglétrán, következett a Formula-3, majd a Formula-2, ahol 1976 és 1979 között versenyzett. Legsikeresebb szezonja az 1977-es volt, két győzelmet szerezve lett 2. a bajnokságban. Ebben az évben volt egy sikertelen próbálkozása a Canadian Atlantic bajnokság Quebec-i versenyén.
A következő szezonokban még begyűjtött két 4. helyet is.
1978-ban a Formula-1-ben is kipróbálhatta magát, két csapatnál is. Először a Theodore Racing-nél kapott lehetőséget, majd az angol Lord Hesketh autójába is beülhetett egy verseny erejéig.
Első teljes Formula-1-es szezonját az olasz Osella csapatnál futotta, nem sok eredménnyel. Majd átigazolt a Tyrrell csapathoz, ahol már sikerült pontokat szereznie. Ezután vezetett még a Ligier és Renault csapatoknál is.
Legsikeresebb szezonja az 1983-as volt amikor is a bajnokságot a 7. helyen zárta. A következő években sem sikerült top csapathoz kerülnie, így nem is tudott kiemelkedőd nyújtani.
Egészen 1989-ig versenyzett a Formula-1-ben. Közben 1986-ban részt vett a CART Miami-i versenyén. De csak két kört tudott menni, majd kiszállt az összetört autójából.
Ezután visszatért Amerikában és a CART sorozatban folytatta a karrierjét.
1990-re Chip Ganassi szerződteti. Négy Top 5 helyezést hozott a Ganassi csapatnak. Legjobb eredményeit Detroit-ban és Toronto-ban éri el, mindkétszer a 3. helyen intették le. A szezont a 9. helyen zárta.
Továbbra is a Ganassi csapat szolgálatában áll. Ebben a szezonban sem tud kiemelkedő eredményt nyújtani. Viszont a szorgos pontgyűjtögetés és a tizenkét Top 10 helyezés a bajnokság 8. helyéhez segíti az év végére.
1992-ben is a 9. helyen fejezi be a bajnokságot. Műszaki hibák nehezítik az évet. A Phoenix-i ovál versenyen a 2. helyen látta meg a kockás zászlót.
1993-ban nem versenyez teljes szezont. Nem igazán találja a helyét meg. Négy csapatnál is versenyzett, Turley, Team Menard, Dick Simon Racing és King Racing. Rendre a mezőny hátsó traktusában zárja a versenyeket.
1994-es szezont a Menard csapatnál kezdi, de csak az Indy500-on tud rajthoz állni. A szezon második felétől A.J. Foyt-tól kap lehetőséget, de nem tud élni vele.
'95-ben is A.J. Foyt csapatánál versenyez. A szezon jól kezdődik, Long Beach 4. hely, majd Nazareth-ben az 5., de ezután egy mélyrepülés jön a szezon végéig.
1996-ban az újonnan alakult IRL-be a Menard csapatnál vezet. A rövid szezon négy versenyéből kettőn tud indulni. De még a Top 10-be sem tud beférni.
A következő szezonra megalapítja saját csapatát és így versenyez tovább. Megszerzi első győzelmét az Orlano-i oválon. Az évad második felében beleerősít, így a szezon végén a 3. helyet tudja megszerezni.
1998-ban belép az Indy versenyzés halhatatlanjai közé, megnyeri az Indy500-at saját csapatával. A szezon ismét hektikus, ezért visszacsúszik a 9. helyre.
A '99-es szezonnyitó Orlando-i versenyt megnyeri, majd a szezon során szerez még két 4. helyet. Ezek az eredmények a bajnokság 7. helyére elegek ekkor.
2000-ben is tud egy versenyt nyerni, a Pikes Peak-i oválon intik le elsőként. Jó szezont fut, öt Top 5 helyezést szerez és a bajnokságban a 3. helyen végez.
Az IRL sorozatban az évi egy nyert versenye a 2001-es szezonban is megvan. Nashville-ben veheti át a győzelemért járó díjat. Még a Gateway-i versenyen és Joliet-ben ér el jó eredményeket, egy 4. és egy 3. hely.
2002-ben csupán két 5. helyet tud elérni (Indianapolis és Joliet) és Fontana-ban szerez egy pole-t. A szezon végén rövid időre visszavonul az Indy versenyzéstől.
2006-ban ismét autóba ül, de rendre a mezőny második felében zárta a versenyeket. az újbóli próbálkozás után végérvényesen szögre akasztja a sisakját.
Cheever televíziós szakkommentárt lett az ABC csaornánál 2008-tól 2018-ig. kommentátor társai Allen Bestwick és Scott Goodyear volt ekkor.

1980 és 1987 között négy alkalommal indul a LeMans-i 24 órás versenyen. 1980 és 1981 sikeres számára, hiszen mindkétszer a 2. helyen végzett a GR5-ös géposztályban. A '86-os és '87-es versenyeken a Jaguár csapatnál van. Az 1987-es versenyen a C1 kategóriában az 5. helyen végeznek.

Bajnok: -
Indianapolis 500 győzelem: 1998

Rajtok: 159
Győzelmek: 5
Pole: 1
Pontok: 3080

Címei:
1990, CART Rookie of the Year, Indianapolis 500 Rookie of the Year