Helio Alves de Castro Neves
1975. május 10.

Születési hely: Ribeirao Preto, Sao Paulo, Brazília

A Pókember, ahogy nevezik, mivel győzelmei után rendszerint megmássza a pályát övező kerítést. És emellett a Pit egyik legnagyobb bohóca, Tony Kanaan mellett.
Helio is kartozással indított. 1989-ben megnyerte a Brazil Nemzeti Gokart Bajnokságot. Részt vesz az 1990-es Gokart Világbajnokságon.
1992-ben már formula autóban versenyez a brazil Formula Wauxhall Bajnokságban. 1993-tól már a dél-amerikai Formula-3-as bajnokságban vezet. Négy győzelmet és három pole-t szerezve a 2. helyen zárt.
1994 fordulópont, Európába utazik, hogy folytassa karrierjét. Paul Stewart csapatánál kap helyet az angol Formula-3-as bajnokságban. 1995-ben a harmadik helyen végez. Ugyanebben az évben a Masters of Formula 3-as versenyen a 3. helyen intették le.
Két évnyi Európai versenyzés után, 1996-ban visszatér Amerikába, és az IndyLights sorozatban folytatja a versenyzést. Már az első szezonjában a Trois-Rivieres pályán pole-t szerez és meg is nyeri a versenyt. A bajnokságban 7. let.
1997-ben már a bajnoki címért küzd. Hatalmas harcot vív csapattársával az ugyancsak brazil Tony Kanaan-al. Helio három versenyt is nyert, Long Beach, Savannah és Toronto. De Tony Kanaan a szezon végén négy pont előnnyel nyeri el a bajnoki címet.
1998-ban már az Amerikai open-wheel csúcskategóriájában versenyez, a Bettenhausen csapatnál. Az első versenye a Homestead-i oválon nem sikerült túl jól a, 87.körben összetörte az autóját. Legjobb eredményét a Milwaukee-i ovál versenyen éri el, ahol 2. helyen intik le. A bajnokságot a 17. helyen zárta.
1999-re a Hogan Racing szerződteti. Az áttörés ebben az évben sem sikerül, Szerez egy 2. helyet a Gateway-i versenyen, majd még Chicago-ban az 5. pozícióban intették le. Milwaukee-i hétvégén megszerzi első pole-ját. A bajnokságban a 15. lett.
2000-ben Roger Penske veszi magához. A Team Penske a mezőny egyik legjobb csapata. És jönnek az eredmények is. Detroit-ban megszerzi első győzelmét, majd a következő versenyen Portland-ban pedig az első pole-ját is. De győzni tudott még Mid-Ohio-ban és Laguna Seca-n is. A szezon során hat Top 5 helyezést hoz a csapatnak. A szezont a 7. helyen zárta.
2001, a szezon harmadik versenyén Long Beach-en nyerni tud. Majd megszerzi az Indy500 trófeát is. Majd Detroit utcáin, Mid-Ohio-ban is nyerni tudott. Összesen hét Top5 helyet hozott össze. Long Beach-en, Motegi-ben és Detroit-ban pole-ból indulhatott. Az év végére az előkelő 4. helyet foglalta el.
2002-re a Penske csapattal együtt átpakol a rivális IRL sorozatba. A szezon 15 versenyéből tizenkét versenyen a Top 5-ben inteték le. Phoenix-ben pole-ból indulva nyerte a versenyt, Indianapolis 500-as győzelmét megismétli. Év közben kap egy tesztlehetőséget a Formula-1-ben a Toyota csapatnál. A szezon végén a 2. lett, mindössze 20 ponttal maradt alul Sam Hornisch, Jr.-al szemben.
2003-ban is a bajnoki cím egyik várományosaként számolnak vele. Mindent meg is tesz ezért, kiválóan versenyez, tíz Top 5 heylezés, két győzelem, Gateway és Nazareth. Indianapolis-ban is közel állt a győzelemhez, de végül a 2. helyet tudta megszerezni. A bajnokságban a 3. helyen zárt Scott Dixon és Gil de Ferran mögött.
2004-ben csak az összetett 4. hely jut neki. Holott hihetetlen sorozatot produkált. Az évad minden versenyén célba ért. A szezon utlsó négy versenyén pole-ból indult, de nyernie csak a szezonzáró Texas-i versenyen sikerült.
2005-öt a gyengébb szezonjai közé sorolhatjuk. Bajnoki 6. hely, egy győzelem (Richmond), két pole (Pikes Peak, Watkins Glen) és nyolc Top 5 helyezés.
2006-ra ismét felpörög és a bajnoki cím esélyesei közé tartozott, de csak 3. hely jutott neki. Kiválóan kezde az évet, egy 2. hely és két győzelem, St. Pete és Motegi. Az évad további részében még két versenyt nyer, Texas és Michigan. begyűjt öt pole-t is. Kilencszer intik le Top5-ben. Ebben a végtelenül kiélezett szezonban két ponttal marad le a bajnoki címről.
2007 ismét gyengébbre sikeredett. csak egy versenyt tudott nyerni. A St. Pete-i versenyt pole-ból nyeri meg. Ebben a kiírásban szerzi a legtöbb pole-ját, számszerint hetet. Egy hektikus szezont tudhatott le, melynek a végén a 4. lett.
2008, újra együtt az amerikai open-wheel. Kiegyensúlyozott szezon ment, de Scott Dixon-t legyőzni nem tudta. Két versenyen állhatott a dobogó legfelső fokára(Sears Point és Joliet). ha az előző szezonban szerezte karrierje legtöbb pole pozícióját, akkor 2008-ban a legtöbb 2. helyet gyűjtötte be magának, összesen nyolcat.
2009 egy jól induló szezon. az év első felében jól szerepel, két győzelem, az egyik immáron a harmadik Indy500 trófeája, ezzel olyan kiváló versenyzők mellé írja be magát, mint Johnny Rutherford és Bobby Unser vagy Dario Franchitti. A másik győzelem Texas. A Kansas-i oválon a 2. helyen intették le. szezon második fele viszont csalódást keltő lett. Ezért csak a 4. helyet tudta megszerezni.
2010-es szezon végén ismét egy 4. hely. Most a szezon közepe sikeredett gyengére, viszont az év végét meghúzta, de ez sem bizonyult elegőnek. Barber-t, Kentucky-t és Motegi-t bezsebelte, és összesen tíz Top 5 helyezést hozott össze. Rajthoz áll az ausztrál V8 Supercars bajnokságban két verseny erejéig a Surfers Paradise-i versenyeken.
2011 csalódást keltő szezon. Mindössze háromszor intik le a Top 5-ben. A versenye nagy részén a mezőny vert részében végzett. Hátul a 11. helyen látta meg a szezon végét. Ismét tiszteletét teszi a V8-as bajnokságban, ismét a Surfers-i versenyeken indult.
De Helio kemény srác és elszánt. 2012-ben új kasztni és új motorok. Helio győzelemmel kezdte a szezont. Harmadszor is megnyerte a St. Pete-i utcai versenyt. Az év többi része elég változatosra sikeredett. Következő győzelmét a kanadai Edmonton-i reptéren szerzi meg. És ismét egy 4. hely a bajnokságban.
2013-ra ismét visszatér a bajnokesélyes Helio, de Scott Dixont- ismét nem sikerül legyűrnie. Végig a bajnoki címért megy. De az év végi két Houston-i betli(18. és 23. hely) kiüti a nyeregből. Ismét csak 2. lett.
2014 Will Power éve, aki Castroneves csapattársa a Penske-nél. Ekkor is harcban van a bajnoki címért, de a szezon végére elfogy, éppen hogy sikerült megtartania a 2. helyet Dixon előtt. csak a 2. Detroit-i versenyen sikerült nyernie. Összesen hét Top 5 helyezést tett le az asztalra.
2015-ben négy pole áll csak a neve mellett. Jól kezdte a szezont, de a későbbiekben ezt a lendületet nem sikerült megtartania neki és csapatának, a szezon vége ismét katasztrofálisra sikeredett. Legjobb eredménye három 2. helyezés, így az év végén meg kell elégednie az 5. hellyel. 2016-os szezon még nincs lefutva. Helio szorgosan gyűjtögeti a pontokat és jelenleg a 3. helyen áll a bajnokságért folyó küzdelemben.
2000 óta áll Roger Penske szolgálatában a #3-as rajtszámú autót vezetve. Eddig még bajnoki címet szereznie nem sikerült. Viszont minden szezonban bajnok esélyesként szállt harcba. Négyszer volt 2. helyezett; 2002, 2008, 2013 és 2014. És három bajnoki bronzzal (2003, 2006 és 2016) is büszkélkedhet.
2018-ban már csak az Indy GP-n és az Indianapolis 500-as versenyeken fog az IndyCar sorozatban rajthoz állni. A WeatherTech SportsCar bajnokságban versenyzett Roger Penske Acura versenygépével.
2019-ben és 2020-ban is csak az Indianapolis-i versenyeken indult a Penske, majd a szezon végi versenyeken a McLaren csapattal.
Roger Penske csapatával három alkalommal vett részt a Daytona 24 órás versenyen. 2021-ben megnyerték a DPi kategóriát.
2021-re a Meyer Shank Racing szerződtette. Igaz nem teljes szezont versenyzett. A bizalmat egy Indianapolis 500 mérföldes győzelemmel hálálta meg.
A 2022-es és 2023-as szezonokat is a Meyer Shank csapatnál tölti. A két szezon alatt összesen csak négy Top 10-es helyezést tudott szerezni. Ugyancsak az MSR csapattal nyert mindkét éveben a Daytona 24-es versenyen a DPi (2022) és GTP (2023) kategóriákban.

Bajnok: -
Indianapolis 500 győzelem: 2001, 2002, 2009

Rajtok: 346
Győzelmek: 30
Pole: 54
Pontok: 9036

Címei:
2001, Indianapolis 500 Rookie of the Year