Jim McGee

A New England-i Boston-ban született.
Fiatalon egy Ford márkakereskedőnél dolgozott mint szerelő. Esténként a műhelyben versenyautót épített, egy roadstert készített Dick Carman gépészmérnök tervei alapján az Indy 500-ra.
Két évet dolgoztak a projekten. A roadster az 1959-es trenton-i versenyen mutatkozott be, ahol felfigyelt Jim McGee munkájára egy kiváló versenyszerelő, Clint Brawner. Brawner felajánlotta, ha McGee munkát akar az USAC bajnokságban keresse fel.
1961-ben Jim McGee elutazott Indianapolisba, de Brawner akkor nem tudott munkát adni neki. Indianapolis-ban maradt és kisebb munkákat végzett Brawner-nek. Így bekerült a Dean van Lines csapatba szerelőként. A történet szerint Jim készítette fel Eddie Sachs autóját az Indianapolis 500-as versenyre, ahol Sachs pole-ból indulhatott.
1968-ban Mario Andretti megvásárolta csapatot Al Dean özvegyétől, maj egy év múlva eladta Andy Granatelli-nek.
Az 1969-es Indy 500 győzelem után, amit Mario Andretti nyert egy Brawner Hawk III-Ford versenyautóval, Jim McGee által felkészítve. Mindketten átszerződtek a Hayhoe Racing-hez, Roger McCluskey autójáért feleltek.
A Hayhoe csapattól, a Parnelli Jones csapathoz szerződött, ahol újból együtt dolgozott Mario Andretti-vel.
Két év múlva megvált a Parnelli csapattól és a Fletcher Racing-nél folytatta pályafutását. Az újonc Pancho Carter-t az 1974-es Indianapolis 500 mérföldes verseny legjobb újonca díjhoz segíti.
1975-től Roger Penske csapatát erősíti. 1980-ig tartó együtműködésük alatt nyernek 22 versenyt, három bajnoki címet (1977, 1978, 1979) és az 1979-es Indy500-at.
1981-ben Pat Patrick hívta a csapatához és Jim McGee el is vállalta a munkát. Ismét Mario Andretti-vel dolgozhatott. 1982-ben Gordon Johncock-al Indy500-at nyernek a Patrick Racing színeiben. Bár a csapat jól kezdte a '80-as éveket, majd visszaesés következett, amikor mint mindenki March kasztnira váltottak.
1987-ben a Patrick csapathoz érkezett Emerson Fittipaldi, így a csapat is új erőre kapott. 1988-ban Fittipaldi a 2. helyen végzett az Indianapolis 500-as versenyen. Emerson Fittipaldi távozott, majd a csapatot Bobby Rahal és Carl Hogan vette meg. Jim McGee továbbra is maradt a csapatnál, és 1992-ben Bobby Rahal-al bajnoki címet szereztek.
1993-tól Nigel Mansell mellett van a Newman/Haas Racing-nél, és bajnoki címet is szereznek.
1995-ben Pat Patrick újraélesztette csapatát és visszahívta Jim McGee-t, Scott Pruett autójához.
Majd Paul Newman és Carl Haas kérésére 2004-ben felkészítette Bruno Junqueira autóját az Indy500-as versenyre.
Utolsó győzelme a 2006-os Portland-i versenyen volt, ahol Christiano da Matta lett az első az általa felkészített autóval.

Több mint 40 évig dolgozott az amerikai open-wheel versenyautók felkészítésében az USAC, C.A.R.T., IRL és ChampCar versenysorozatokban.
A Jim McGee által felkészített versenyautók 90 győzelmet, négy Indianapolis 500 mérföldes versenyt és kilenc bajnokságot nyertek.
Mindmáig őt tartják a valaha élt legnagyobb szerelőnek az IMS történetében.

Címei:
2007, Motorsports Hall of Fame of America
2011, Indianapolis Motor Speedway Hall of Fame

"Jim több volt mint nagyon kedves barát, egy mentor is volt." - Jimmy Vasser.