Michael Mario Andretti
1962.10.05.

Születési hely: Bethlehem, Pennsylvania, USA

Népes versenyzőcsalád tagja. Jelenleg az Andretti Autosport tulajdonosa.
Michael is az autó versenyzést választotta hivatásának és édesapja nyomdokaiba lépett.
1980-ban a Formula Vee kategóriában indult a karrierje.
1981-ben el is hódítja a Formula Vee bajnoki címet. Hat versenyt nyer a tizenegy fordulos szezonól.
1982-től a Formula Atlantic szériában versenyez.
1983-ba megszerzi a bajnoki címet. Roberto Moreno-t győzi le a bajnoki címért folytatott küzdelemben. Andretti 3 győzelmet, mígy Moreno 4-et szerez, de mivel Michael-nek több dobogós helyezése volt így ő lett a bajnok. Ebben az évben lehetőséget kap a CART sorozatban a Kraco Team-nél három versenyen, Las Vegas, Laguna Seca és Phoenix. Phoenix-ben a 9. helyen intik le., a másik két versenyen műszaki hiba miatt kiállni kényszerül.
Édesapjával, Mario Andretti-vel és Philppe Alliot-val együtt részt vett a a Le Mans-i 24 órás versenyen, ahol a 3. helyen végeztek a Porsche Kremer Racing, Porsche956-os versenygépével.
1984-ben teljes szezonra szerződteti a Kraco Team, Geoff Brabham csapattárs lett. A szezon során öt 3. helyet, és összesen kilenc Top 10 helyezést szerez. A bajnokságot a 7. helyen zárja. A bajnokságot, édesapja Mario Andretti nyerte meg.
1985 felemás szezon lett. Hat pontszerző helyet tud csak felmutatni, és az összetettben a 8. helyen végez. Legjobb eredményét az Elkhart Lake-i versenyen éri el, ahol a 2. helyen intik le.
1986-ban a Long Beach-i versenyen megszerzi élete első CART győzelmét. Majd még nyer Milwaukee-ban, pole-ból indulva és Phoenix-ben. Összesen nyolc Top 5 helyezést szerez. A bajnoki címet Bobby Rahal szerzi meg, de Michael Andretti csupán 8 pont lemaradással végez a 2. helyen.
1987-ben a bajnokság ismét 1. Bobby Rahal, 2. Michael Andretti sorrendben fejeződik be. Négy győzelmet szerez, Milwaukee, Michigan, Nazareth és Miami, a Michigan-i és Nazareth-i versenyt pole-ból nyeri. Michael-el ellentétben Bobby Rahal három versenyt nyer, viszont Andretti 5 dobogós helyezésével szemben Rahal 10 dobogós helyet szerez, ami döntőnek bizonyult.
1988-ban pici visszaesés következett. Ebben a szezonban nem tud versenyt nyerni, és a hét Top 5 helyezése is csak a bajnokság 6. helyére elég. Ismét Indul a Le Mans-i 24 órás versenyen a Porsche AG csapatnál édesapjával és rokonával John Andretti-vel. a 6. helyen végeznek.
1989-ben távozik a Kraco csapattól és leszerződik a Newman/Haas Racing-el. Ismét jó szezont produkál, két győzelmet (Toronto, Michigan) és két pole-t (Detroit, Cleveland) szerez. Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt és ennek következtében visszakapaszkodik az élmezőnybe és a szezon végén a 3. lesz.
1990-es bajnokságot már harmadszor a 2. helyen zárja. Megdönti saját szezonbeli győzelmi rekordját öt győzelemmel (Portland, Detroit, Meadowlands, Mid-Ohio és Elkhart Lake). A győzelmek mellet öt pole-t is szerez a következő versenyeken, Detroit, Meadowlands, Vancouver, Mid-Ohio és Nazareth.
1991 Michael Andretti éve. Elhódítja a bajnoki címet, rekordszámú nyolc győzelmet és nyolc pole-t szerezve. Nem érdemtelen felsorolni a győztes versenyeit; Milwaukee, Portland, Cleveland, Toronto, Vancouver, Mid-Ohio, Elkhart Lake és Laguna Seca. Ebből négy verseny nyert pole-ból, Toronto, Vancouver, Mid-Ohio és Laguna Seca. Indianapolis-ban a 2. helyen végez. Kiváló évet zárt.
1992-re is megmarad a lendülete. A bajnoki címről lemarad, Bobby Rahal 4 ponttal előzi meg az év végi elszámolásnál. Hihetetlen teljesítményét mutatja, hogy az év utolsó négy versenyén pole-ból indulhatott, és két versenyen, Vancouver-ban és Laguna Seca-ban nyert is. Ezen versenyek mellet még nyert Milwaukee, Portland és Toronto nagydíjakon is.
1993-ban átruccan Európába a Formula-1-be. A McLaren csapat hívásának tett eleget. Sajnos nem sok sikert könyvelhetett el, így visszatért szülőhazájába.
1994-re a Chip Ganassi Racing szerződteti. Ebben az évben a Team Penske verhetetlen. Roger Penske csapata megszerzi a bajnokság első három helyét, Al Unser Jr., Emerson Fittipaldi és Paul Tracy sorrendben. Andretti jó évet zár, de csak a bajnokság 4. helyét tudja megszerezni. Két győzelmet jegyezhet, Surfers Paradise és Michigan, összesen hét Top 5 helyezést szerez.
1995-ben visszatér a Newman/Haas Racing-hez. Szerez három pole-t és nyer a Toronto-i versenyen. Szerényebb évadot tud le. A bajnokságban a 4. helyen végez.
1996-ra visszatér a régi Michael Andretti. Öt győzelemmel (Nazareth, Milwaukee, Detroit, Elkhart Lake, Vancouver) fejezi be a szezont. A bajnokságban karrierje során negyedszer a 2. helyen végez. A címet Jimmy Vasser hódítja el.
1997-ben a Newman/Haas csapat Swift kasztnira vált, ami nem túl sikeres húzásnak bizonyult. Igaz a szezonnyitó Homestead-i verseny megnyeri, de ezután visszaesik a csapat. Az évad második felétől rendre műszaki hibákkal küzdenek. A szezont a 8. helyen zárja. Ismét indul a Le Mans-i 24 órás kihíváson édesapja és Olivier Grouillard társaságában a Courage Compétition csapattal. A 197. körben kiállni kényszerülnek.
1998 sem kecsegtette nagy sikerekkel. A Homestead-i évadnyitót, mint kötelező feladatot megoldja és ismét az első helyen intik le. De a továbbiakban ismét változó eredményekkel zárja a versenyeket. A bajnokságban a 7. helyig jut.
1999 javulást hoz. Kilenc Top 5 helyezést szerez, ebből a Gateway-i versenyt megnyeri. Ismét a dobogóért küzdhetett a bajnokságban. Végül lemarad a dobogós helyezésről és a 4. helyen zárja a bajnokságot.
2000-ben a Motegi-i és Toronto-i versenyeken nyer, a Michigan-i, Milwaukee-i és Chicago-i versenyeken a 2. helyen végez. A szezon utolsó hét versenyén mindössze 2 pontot tud szerezni. Ezzel a végjátékkal elúszott a jó eredmény lehetősége az évad végére. Ismét a csalódást keltő 8. helyen találja magát.
2001-ben indul az IRL által rendezett Indianapolis 500 mérföldes versenyen és a 3. helyen ér célba. Ebben az évadban csatlakozott Kim Green csapatához. Ismét a bajnoki címért küzdhet. Torontoban ismét nyerni tud, ez már a hetedik győzelme a kanadai utcai pályán. Összesen tíz Top 5 helyezést gyűjt be, így az összetett 3. helyét tudja megszerezni.
2002 az utolsó teljes szezonja. A szezon második versenyén Long Beach-en nyerni tud. A szezon során csak négy versenyen nem tud pontot szerezni. de a folyamatos pontgyűjtés is csak az összetett 9. helyéhez segíti.
2003-ban átpakol az IRL sorozatba, és Kim Green-el megalapítják az Andretti Green Racing-et. A szezon első négy versenyén áll csak rajthoz, majd az Indy500-as verseny után visszavonul. Helyét Dan Wheldon veszi át, csatlakozva Tony Kanaan és Dario Franchitti mellé.
2004-ben csapata Tony Kanaan révén megnyeri az IRL bajnoki címet.
2005-ben csapata megvédi a bajnoki címet Dan Wheldon révén. Wheldon elhódítja az Indy500 trófeát is.
2006 és 2007-ben még indul az Indy500-on. 2006-ban a 3. helyen intik le. 2007-ben 13. lett. És végleg szögre akasztja a bukósisakját.
2008-ban újraegyesül az amerikai open-wheel két sorozata az IRL és a ChampCar. Az AGR csapat az újjáalakult IndyCar sorozatban folytatja a küzdelmet. Versenyzője Tony Kanaan a 3. helyen zár.
2009-ben Danica Patrick révén az ötödik helyig jut a csapat.
2010-től Kim Green kiszáll és a csapat Andretti Autosport néven versenyez tovább.
2010 és 2011 sem hoz kiemelkedől sikereket
Minden idejét csapatának szenteli, ahol 2006-tól fia, Marco Andretti is versenyez. Az IndyCar mellett még indít csapatokat az IndyCar nevelő sorozataiban, az ALMS-ban és a Formula-E bajnokságban is.
Édesapjával Mario-el jelenleg is az Andretti Global tulajdonosai. A csapat Formula-1-be való belépésén dolgoznak.
Csapattulajdonosként négy bajnoki címet és öt Indianapolis 500 győzelmet könyvelhettek el eddig.

Bajnok: 1991
Indianapolis 500 győzelem: -

Rajtok: 317
Győlzelmek: 42
Pole: 32
Pontok: 5897

Csapattulajdonosként:
Bajnoki címek: 2004, 2005, 2007, 2012
Indianapolis 500 győzelem: 2005, 2007, 2014, 2016, 2017

Címei:
2008, Motorsports Hall of Fame of America