Verseny eredmények 2022
Top5
1. 2. 3. 4. 5.
Alex Palou Scott Dixon Scott McLaughlin Pato O'Ward Josef Newgarden
656 pont 578 pont 488 pont 484 pont 479 pont
Teljes pontverseny tábla
Eddie Cheever Jr.

1958. január 10. -

Születési hely: Phoenix, Arizona, USA

A gyermekkorát Olaszországban töltötte és itt csapta meg az autóversenyzés szele. Édesapjával kilátogattak egy Monzai sportkocsi versenyre.
Ezután kezdett el Go-Kartozni. Ígéretes tehetség volt, 15 évesen megnyerte az olasz és az European Kart bajnokságot. Ezután a európai Formula bajnokságokban vezetett.
Szépen haladt előre a ranglétrán, következett a Formula-3, majd a Formula-2, ahol 1976 és 1979 között versenyzett. Legsikeresebb szezonja az 1977-es volt, két győzelmet szerezve lett 2. a bajnokságban. Ebben az évben volt egy sikertelen próbálkozása a Canadian Atlantic bajnokság Quebec-i versenyén.
A következő szezonokban még begyűjtött két 4. helyet is.
1978-ban a formula-1-ben is kipróbálhatta magát, két csapatnál is. Először a Theodore Racing-nél kapott lehetőséget, majd az angol Lord Hesketh autójába is beülhetett egy verseny erejéig.
Első teljes F1 szezonját az olasz Osella csapatnál futotta, nem sok eredménnyel. Majd átigazolt a Tyrrell csapathoz, ahol már sikerült pontokat hoznia. Ezután vezetett még a Ligier és ranault csapatoknál is.
Legsikeresebb szezonja az 1983-as olt amikor is a bajnokságot a 7. helyen zárta. A következő években sem sikerült top csapathoz kerülnie, így nem is tudott kiemelkedőd nyújtani.
Egészen 1989-ig versenyzett a Formula-1-ben. Közben 1986-ban részt vett a CART Miami-i versenyén. De csak két kört tudott menni, majd kiszállt a törött autójából.
Ezután visszatért Amerikában és a CART sorozatban folytatta a karrierjét.
1990-re Chip Ganassi szerződteti. Négy Top5 helyezést hozott a Ganassi csapatnak. Legjobb eredményeit Detroit-ban és Toronto-ban éri el, mindkétszer a 3. helyen intették le. A szezont a 9. helyen zárta.
Továbbra is Ganassi szolgálatában áll. Ebben a szezonban sem tud kiemelkedő eredményt nyújtani. Viszont a szorgos pontgyűjtögetés és a 12 Top10 helyezés miatt a bajnokság 8. helyét szerzi meg az év végére.
1992-ben is a 9. helyen fejezi be a bajnokságot. Műszaki hibák nehezítik az évet. A Phoenix-i ovál versenyen a 2. helyen látta meg a kockás zászlót.
1993-ban nem versenyez teljes szezont. Nem igazán találja a helyét meg. Négy csapatnál is versenyzett, Turley, Team Menard, Dick Simon Racing és King Racing. Rendre a mezőny hátsó traktusában zárja a versenyeket.
1994-es szezont a Menard csapatnál kezdi, de csak az Indy500-on tud rajthoz állni. A szezon második felétől A.J. Foyt-tól kap lehetőséget, de nem tud élni vele.
'95-ben is A.J. Foyt csapatánál versenyez. A szezon jól kezdődik, Long Beach 4. hely, majd Nazareth-ben az 5., de ezután egy mélyrepülés jön a szezon végéig.
1996-ban az újonnan alakult IRL-be a Menard csapatnál vezet.A rövid szezon négy versenyéből kettőn tud indulni. De még a Top10-be sem tud beférni.
A következő szezonra megalapítja saját csapatát és így versenyez tovább. Megszerzi első győzelmét az Orlano-i oválon. Az évad második felében beleerősít, így a szezon végén a 3. helyet tudja megszerezni.
1998-ban belép az Indy versenyzés halhatatlanjai közé, megnyeri az Indy500-at saját csapatával. A szezon ismét hektikus, ezért visszacsúszik a 9. helyre.
A '99-es szezonnyitó Orlando-i versenyt megnyeri, majd a szezon során szerez még két 4. helyet. Ezek az eredmények a bajnokság 7. helyére elegek ekkor.
2000-ben is tud egy versenyt nyerni, a Pikes Peak-i oválon intik le elsőként. Jó szezont fut, öt Top5 helyezést szerez és a bajnokságban a 3. helyen végez.
Az IRL sorozatban az évi egy nyert versenye a 2001-es szezonban is megvan. Nashville-ben veheti át a győzelemért járó díjat. Még a Gateway-i versenyen és Joliet-ben ér el jó eredményeket, egy 4. és egy 3. hely.
2002-ben csupán két 5. helyet tud elérni (Indianapolis és Joliet) és Fontana-ban szerez egy pole-t. A szezon végén rövid időre visszavonul az Indy versenyzéstől.
2006-ban ismét autóba ül, de rendre a mezőny második felében zárta a versenyeket. az újbóli próbálkozás után végérvényesen szögre akasztja a sisakját.
1980 és 1987 között négy alkalommal indul a LeMans-i 24 órás versenyen. 1980 és 1981 sikeres számára, hiszen mindkétszer a 2. helyen végzett a GR5-ös géposztályban. A '86-os és '87-es versenyeken a Jaguár csapatnál van. Az 1987-es versenyen a C1 kategóriában az 5. helyen végeznek.

Indianapolis 500 győzelem: 1998

Rajtok: 159
Győzelmek: 5
Pole: 1

Címei:
1990, CART Rookie of the Year, Indianapolis 500 Rookie of the Year

Születésnapok és megemlékezések
2024.03.10.

Mai születésnaposok!

Mark Billman
1905.03.10.-1933.05.30.

Jimmy Snyder
1909.03.10.-1939.06.29.

Rex Mays
1913.03.10.-1949.11.06.

David Kudrave
1966.03.10.

Tatiana Calderon
1993.03.10.


Mai megemlékezés!

Bud Sterrett
1932.12.17.-1962.03.10.

Facebook
Weblapok

Partnerek

Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
új jelszó kérése
Generálási idő: 0.01 másodperc 5,614,776 egyedi látogató